2015. október 3-án Jászi Oszkár, a huszadik század elejének nagy hatású közéleti személyisége születésének 140. évfordulója alkalmából szülővárosában, a partiumi Nagykárolyban emléknapra került sor. A megemlékezés első részében, a Károlyi-kastélyban megtartott nemzetközi konferencián a történettudomány hat jeles képviselője tartott előadást. A konferenciát Kovács Jenő, a város polgármestere nyitotta meg.
Az emléknap plakátja (a képre kattintva nagyobb méretben is megjelenik):
Az előadások Jászi Oszkár személyiségének, politikájának mai hatásaival foglalkoztak. Az a törekvés hatotta át őket, hogy előítéletektől mentesen vegyék szemügyre ennek a történelmi személyiségnek a munkásságát.
Az előadók nevét, az előadások címét itt olvashatják:
A nagykárolyi Jászi Oszkár Emlékkonferencia végleges programja
Az emléknap második részben a budapesti Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság elnöke, dr. Király Attila, és dr. Végh Balázs Béla, a Szatmárnémetiben működő Pro Magister Társaság elnöke leleplezték Jászi Oszkár szülőháza falán az újonnan létesített három nyelvű, Jászi bronz arcmásával díszített márvány emléktáblát, majd megkoszorúzták azt. Az ünnepségen szavalatok hangzottak el Ady Endre, Jászi barátja verseiből, illetve levélrészleteket olvastak fel, amelyek Jászi őszinte hazafiságát illusztrálták. Az ünnepség a magyar himnusz eléneklésével ért véget Nagykárolyban.
Részletesebb, fényképes ismertetést itt talál az olvasó:
http://anziksz.com/2015/10/03/emlektablaja-van-jaszi-oszkarnak-nagykarolyban/
Az előadások szövege: