2015. február havi bejegyzések

Telefoninterjú a Civil Rádióban

Jászi Oszkár születésének 140. évfordulója alkalmából
a Civil Rádió felkérésére, Király Attila, a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság elnöke
február 25-én telefoninterjút adott a március 7-én 10.00 órakor,
a Villányi úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítványban
(1114 Budapest, Villányi út 11-13.) tartandó Emlékkonferenciáról.
Az interjú a rádió honlapján lejátszható.

www.civilradio.hu  Archívum, 2015.02.25, (szerda) “117 perc” , 17.30 óra

Szelestey Lajos előadása

A neves külpolitikai újságíró érdeklődéssel fogadott, hangulatos előadásában áttekintette a mértékadó nyugati sajtóorgánumok Magyarországgal kapcsolatos híreit, szerkesztőségi cikkeit, különös tekintettel a nemrég lezajlott fontosabb budapesti tárgyalásokra, így Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatására. A vezető nyugati lapok érzékelhető értetlenséggel fogadják a magyar kormánynak azon gesztusait, amelyet Oroszországnak tesz a jelenlegi helyzetben – állapította meg Szelestey Lajos. Kérdésekre válaszolva az előadó úgy foglalt állást, hogy a lapok tanulmányozásából nyilvánvaló, Magyarország elvesztette a korábbi egyértelműen pozitív megítélését, amely folyamat egy sor jóval korábbi lépéssel vette kezdetét.

jászi 005Szelestey Lajos és Király Attila elnök

N. Rózsa Erzsébet előadása

2015. január 21-én nagy érdeklődés mellett tartotta meg az ún. Iszlám Államról szóló előadását N. Rózsa Erzsébet, a Külügyi és Külgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa, a közel-keleti térség, az iszlám és az arab országok ismert szakértője. Az előadáson nagy számban jelentek meg fiatal érdeklődők is, köztük a Kodolányi János Főiskola nemzetközi tanulmányok szakos hallgatói.

N. Rózsa Erzsébet részletesen beszélt az ISIS (Islamic State of Iraq and Syria) kialakulásához vezető okokról, a kialakulás fázisairól. Az előadó térképeken mutatta be az államszerű képződmény kiterjedését, különböző szempontok szerint. Szólt az Iszlám Állam tevékenységének jellegéről, a finanszírozás forrásairól.

A hozzászólók elsősorban a kilátásokról érdeklődtek, illetve többen azt a véleményüket fejtették ki, hogy az Iszlám Állam nem lebecsülendő veszélyt jelent a nemzetközi biztonság egészére nézve. Többek szerint a nemzetközi közösség rákényszerülhet a térséggel kapcsolatos tervek, az ott eddig alkalmazott módszerek felülvizsgálatára.

Honlapunk megújult

Kedves Látogató!

Ennek a honlapnak a szerkesztését a mai naptól én veszem át. Elnökünk és az egész Elnökség nevében ezúton mondok köszönetet dr. Benkes Mihálynak és Csige Ibolyának az elmúlt négy évben végzett kiváló honlapszerkesztői munkájukért.

2015. február 2.

Dr. Kató Ferenc
főszerkesztő, az Elnökség tagja