2017. október havi bejegyzések

Előadás a visegrádi négyekről

2017. október 11-én élénk érdeklődéssel kísért két előadás hangzott el plenáris rendezvényünkön.

Elsőként Boros Jenő nyugalmazott nagykövet, korábbi helyettes államtitkár beszélt a visegrádi együttműködés kialakulásáról, történetéről. Kitért a cseh politikai elit jelenlegi hozzáállására, továbbá arra, hogy a slavkovi és weimari “háromszögek” mennyiben riválisai a visegrádi együttműködésnek. Meggyőződése, egyik formáció sem ad majd elég indokot a visegrádi együttműködés ellehetetlenedésére. Kitért arra, hogy az elmúlt évtizedekben, a kísérletek ellenére, nem bővült ki ez az együttműködési forma.

Hárs Gábor nyugalmazott nagykövet, korábbi parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a színfalak mögött volt bizonyos presztízsharc, ki vezesse az együttműködést. A vezető szerepre 93 után, Csehszlovákia kettéválásával, egyedül a szlovákok nem törekedtek. Hárs Gábor is kitért a formáció bővítésének kérdéseire, hangsúlyozva, mindig az a formáció kerül előtérbe, amelyet sikerül tartalommal megtölteni. A miniszteri tanácskozások, a Visegrádi Alap működése pozitív hozzáadott értéket jelentenek.

A kibontakozó vitában felszólalt Jeszenszky Géza, aki több érdekes részlettel és adalékkal pontosította és kiegészítette az előadásokat. Mint akkori külügyminiszter, tevékeny részt vállalt a kezdeményezés elindításában. Többen hangsúlyozták, hogy amíg fennállnak azok érdekek, amelyek létrehívták ezt a sajátos államközi együttműködési formát, addig az nem enyészik el. A migrációs téma azonban ketté is választhatja a csoportot, mert a csehek és szlovákok nem akarnak szembemenni a vonatkozó brüsszeli elképzelésekkel, bár nem értenek azokkal egyet mindenben. Előfordulhat, hogy egy lengyel-magyar együttműködés lesz szorosabb, bár az mindenképpen aszimmetrikus lehet, mert Lengyelország mérete, súlya jóval nagyobb hazánkénál.

20171011_172733

Boros Jenő

20171011_174142

Hárs Gábor