2017. szeptember havi bejegyzések

Előadások a huszadik század magyar külpolitikájáról

Szeptember 20-án a várakozásoknak megfelelően kiemelten érdekes két előadást hallottunk. Először Pritz Pál, az MTA doktora, történész vázolta az 1920 és 1945 közötti magyar külpolitika főbb dilemmáit. A legnagyobb vita mindmáig arról szól, mennyire volt szükségszerű a két vesztes világháborúba való belépésünk. Hangsúlyozta, hogy Németország 1920-ban a háborús veresége dacára is nagy és befolyásos európai hatalom volt, míg Magyarország számára a kisállami lét maradt, amely meghatározta a mozgásterét. A békés revízió, mint fő cél érdekében szövetkezett Horthy Hitlerrel, de a két bécsi döntésnél már nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy a háborús vereség után nem fognak a győztes hatalmak megértést tanúsítani. Így is lett, nem tarthattuk meg a Hitler által visszaadott területeket. Úgy fogalmazott, hogy mivel a Kárpát-medence területi vitáit nem lehet minden érintett fél megelégedésére rendezni, és a nyugati hatalmak nem akartak mindenkivel összeveszni, ezért csak minket haragítottak meg.

Földes György történész, az MTA doktora a külpolitikai mozgástér értelmezésével kezdte mondanivalóját.

A függetlenség 1945 és 1989 között csak viszonylagos lehetett. Magyarország az elbukott forradalom után egészen 1962-ig nagyon korlátozottan volt független állam. Kádár meg volt győződve arról, hogy a magyar nemzeti érdek a Szovjetunióval való szoros szövetségi viszony megőrzése, de emellett, különösen 1977-től fokozatosan teret nyert a sajátos magyar út követése. A nyolcvanas évek első fele a kádári külpolitika sikereit hozta: nyugati vezetők egész sora látogatott hozzánk, és a keleti szövetségesek szemében sem voltunk megbízhatatlanok. Budapestet Földes szerint nem annyira a Washington-Moszkva tengely valamely pontjára kell elhelyezni, hanem a Budapest-Moszkva tengelyen.  A kádári külpolitika nagy hiányossága, hogy a határon túli magyarokkal kapcsolatban túl óvatos, túl bizonytalan lépéseket tett, amelyek lényeges eredményeket nem hoztak.

Az előadásokat követő vitában a lehetséges opciókat firtatták a kérdezők. Pritz Pál hangsúlyozta, hogy a harmincas években a magyar társadalom csakis az irredenta politikára volt vevő, ez okozott rövidlátást, sőt vakságot. Földes György szerint Horthy Miklós balul sikerült kiugrási kísérlete 1944 októberében jelképes erejű, mutatja az akkori elit következetlen és ügyetlen hozzáállását. Szerinte egy hősies Horthy más irányba fordíthatta volna az ország sorsát.  A politikusok személyes felelőssége természetesen nem kerülhető meg a korszakok külpolitikájának értékelésében.

A Politikatörténeti Intézet meghívása szeptember 16-ra

MEGHÍVÓ

A Politikatörténeti Intézet évadnyitó programjára:

  1. szeptember 16-én (szombaton) 10-16 óra között:

Idén is megnyitjuk épületünket a nagyközönség előtt a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretében.

A jelenleg a Magyar Néprajzi Múzeumnak és a Politikatörténeti Intézetnek helyt adó épület eredetileg az Igazságügyi Palota céljaira épült 1893 augusztusa és 1896 májusa között Hauszmann Alajos tervei alapján. A palota központi részét képező nagycsarnok köré teljesen szimmetrikusan komponált két szárny déli emeleti helyiségei a Magyar Királyi Kúriának, míg az északi termei a Budapesti Királyi Ítélőtáblának adtak otthont. A Politikatörténeti Intézet a déli szárnyban működik: szeptember 16-én az itt található, korábban ítélethirdetésre használt, díszes III. emeleti tanácstermet és II. emeleti könyvtári olvasótermet, valamit a földszinten található Ellenségkép és propaganda az első világháborúban című kiállításunkat tekinthetik meg látogatóink.

Vezetések indulnak: 11 és 14 órakor.

Előzetes bejelentkezés nem szükséges.
Épületünk akadálymentes, de csak vezetéssel, a fenti időpontokban látogatható.
Vasárnap zárva tartunk.