2022. november 19-én társaságunk, karöltve a Bibó István Közéleti Társasággal és a Külpolitikai Szakértők Andrássy-körével, hosszabb idő óta először konferenciát szervezett. A mintegy 80 fős hallgatóság érdeklődve hallgatta a színvonalas, tudományosan megalapozott előadásokat, amelyek a “máig élő történelmi traumához”, a trianoni békeszerződéshez kapcsolódtak. Az első előadást Egry Gábor történész, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója tartotta. Eszmetörténeti jellegű ismertetést adott az elmúlt száz év Trianonra vonatkozó felfogásának, a hivatalos álláspontnak és a közvélekedésnek az alakulásáról.
A második, ugyancsak nagy ívű előadást Jeszenszky Géza volt külügyminisztertől hallottuk, aki áttekintette az Antall-kormány szomszédságpolitikájának főbb célkitűzéseit, lehetőségeit, vitáit. Elsorolta azokat a konkrét diplomáciai lépéseket, amelyeket a kilencvenes években tettek a trianoni trauma következményeinek az enyhítésére, a szomszéd országokban élő magyar kisebbségek helyzetének javítására.
A harmadik előadást Balázs Péter volt külügyminiszter tartotta, aki néhány alapvető elvi kiindulópont, illetve fogalom tisztázását követően azokról a gyakorlati tennivalókról és lehetőségekről beszélt, amelyek révén lényegesen oldhatók lennének a szomszéd népekkel változatlanul fennálló feszültségek. Rámutatott, hogy az utóbbi évtizedben a magyar kormány viszont számos olyan lépést is tett, amellyel nem segítette a szomszéd országok többségi politikai köreivel meglévő viszony hangulatának javítását.
A levezető elnök, Lengyel László közgazdász-politológus szenvedélyes, néha személyes élményeket is idéző “átkötő” hozzászólásaival színesítette a konferenciát, kiemelve, hogy bíznunk kell abban, hogy ez a “kényes kérdés” is belátható időn belül nyugvópontra jut majd, de ehhez egy “másik Magyarország” megszületésére lesz szükség.
A konferenciáról videó-felvétel készült, annak elérhetőségéről rövidesen tájékoztatást adunk.