Október 27-én, szombaton délelőtt konferenciát rendezünk.
Címe: Magyarország, 1918-1919
Október 27-én, szombaton délelőtt konferenciát rendezünk.
Címe: Magyarország, 1918-1919
Szeptember 19-én, őszi programunk első felvonásaként Horváth Gábor újságíró, volt amerikai tudósító látogatott hozzánk. Szép számú érdeklődő előtt tartott bevezető előadásában elmondta, hogy Trump elnök elutasítottsága az amerikai lakosság körében nagyon magas, ami szokatlan, hiszen elnöki periódusának még az közepéhez sem ért el. A munkahely-teremtés vonalán, illetve az inflációt tekintve, valamint a növekedési ütem terén eredmények látszanak. Vannak problémák is, így a mintegy 1500 milliárd dolláros fedezetlen adócsökkentés, amelynek következtében az adósságállomány és költségvetés hiánya felszökött. Közelednek a felező kongresszusi választások, ma az a valószínű, hogy a demokratáknak sikerül a képviselőházi többséget megszerezniük, de a Szenátusban ez nem várható. A helyzet bizonytalan, mert a Legfelsőbb Bíróság helyeinek egy része hosszabb ideje üres, s azok betöltéséhez a Szenátus jóváhagyása szükséges.
A bevezető után kibontakozó vita elsősorban Trump személyiségére, stílusára és politikai módszereire koncentrált. Horváth Gábor csak általános választ tudott adni arra a kérdésre, tényleg érdemben befolyásolhatta-e az orosz titkosszolgálat az elnökválasztás eredményeit. Szerinte Trump megtestesít minden rossz sztereotípiát, amelyről az amerikaiak hírhedtek. Irracionális megnyilvánulásai ugyanakkor sokak számára érthetőbbek és követhetőbbek, mint az elvont, körülményes megfogalmazások, amelyek pl Obama elnököt jellemezték. Mindent összevetve ma az elnök elmozdítása (impeachment) sem politikai, sem jogi okokból nem reális célkitűzés.
Horváth Gábor előad
Megrendülten értesítünk mindenkit, akik ismerték, hogy 2018. szeptember 2-án 82 éves korában elhunyt Juhász Ottó nyugalmazott nagykövet. Juhász Ottó 2002 és 2010 között társaságunk elnöke volt, utána örökös tiszteletbeli elnökké választottuk.
Juhász Ottó neves Kína-kutató volt, klasszikus és modern kínai nyelvet tanult a Pekingi Egyetemen. Később diplomáciai pályára került, Pekingben volt nagykövet. A kínai filozófia és költészet szakértője volt.
Búcsúztatásáról később történik intézkedés.
A Társaság Elnöksége
Egy megjelent versével búcsúzunk tőle.
Tíz pillanatvers
Csong An Szunim Dharma Mesternek ajánlom
Műhely : kulturális folyóirat, 2009. (32. évf.) 3. szám, 21. oldal
I.
A zápor elállt,
erecskék futnak alá.
Utam kaptatós.
II.
Komor ég alatt
rideg felhőben a nap,
hűti tagjaim.
III.
Hanyatt heverek,
szelíden lejt a pázsit,
hátamon a hegy
IV.
Két agancs feszül
össze holdfénypermeten.
Vérzik homlokom.
V.
Úszóm lemerül,
húr feszül, hajlik botom,
horog sebzi szám.
VI.
Őszibarackfák,
lombok, ízek, illatok.
Mind letarolták.
VII.
Kígyó nem vedlik
sárkánykirállyá, s meglőtt
sólyom mélybe hull.
VIII.
Máglya, tomboló.
Összeroskad, füstje száll,
hűlt helyén hamu.
IX.
Nemrég érkeztem
s máris felölthetem az
utazó ruhám.
X.
Nem fontos a víz,
a kő, sem az, ki dobja,
csak a csobbanás.