2017. december 6-án nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott dr. Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének vezetője. A helyszíni tapasztalatokkal bőven fűszerezett, a koreai történelem, társadalomlélektan alapos ismeretéről tanúskodó előadás fő célja volt, hogy cáfolja, illetve árnyalja a nemzetközi sajtóban az KNDK-val kapcsolatban elterjedt állítások egy részét.

A KNDK vezetése abból indul ki, hogy az elmúlt évezredekben az ország folyamatos külső támadásokat volt kénytelen elszenvedni. Többször el is foglalták, ez azért lehetett, mert “katonailag gyenge volt az ország”. Ennek a helyzetnek a megismétlődését mindenáron el akarják kerülni. Tanultak abból, mi történt Irak, Líbia, Szíria, illetve – korábban – Szerbia (Kis-Jugoszlávia) előző vezetésével. Arra a következtetésre jutottak még korábban, hogy a megtámadás igazi elrettentő ereje a nukleáris, illetve a rakétafegyver. Ez egyúttal a rezsim fennmaradásának garanciája is. A nomenklatúra összezár, a nemzetközi felelősségre vonás lehetőségét is ki akarja zárni.

A KNDK nem bukott állam, annak egyetlen ismérve sem áll meg. A lakosság ellenőrzése teljes körű. Nem igaz az sem, hogy koldusszegény ország. Az ország gazdasága fejlődik. A technikai fejlődés is látható, sok helyen napelem-rendszerekkel kezelik az áramhiányt. Van tablet és okostelefon-gyártás.

A külpolitikában, diplomáciában a KNDK fő, bár rövid távon nem elérhető célja a koreai háborút lezáró békeszerződés megkötése. Kim Dzsong Ün nem utazott még külföldre, mert fiatal korát tárgyalási pozícióját rontó tényezőként éli meg. Phenjan számára kényelmes a jelenlegi helyzet, a válsághangulat, mert ez segít fenntartani a diktatórikus viszonyokat.

A két Korea viszonya ellentmondásos. 2016 februárjáig működött a keszoni ipari park, ahol dél-koreai cégek az ellenség 55 ezer állampolgárát alkalmazták. Érkeztek támogatások is Északra Délről, amelyek azonban most szünetelnek. A 22 milliós szöuli agglomeráció, ahol 150 ezer amerikai és több tízezer japán lakik, az észak-koreai hagyományos fegyverek hatótávolságán belül van. Egy fegyveres konfliktus nukleáris eszközök bevetése nélkül is ebben a térségben milliós nagyságrendű áldozattal járna rögtön az elején. Ezt nem kockáztathatják az érintettek.

A KNDK de facto atomhatalom 2006 óta. Ügyesen “versenyezteti” egymással Kínát és Oroszországot, Japánt és és az Egyesült Államokat. Úgy tesz, mintha küszöbön állna a konfliktus.

A kérdések és hozzászólások alapján szó esett arról, hogy a térségbeli hatalmak közül senkinek sem érdeke a konfliktus gyors lezárása, illetve a két országrész egyesítése. Kína attól tart, ha dél-koreai vezetés alá kerülne Észak is, az 1200 kilométeres közös határon amerikai csapatok jelennének meg. Ezt nagy fenyegetésként élné meg. A Clinton-adminisztráció idején enyhült a feszültség az USA és Észak-Korea között, ez azonban már a múlt. A KNDK vezetése túl akar élni, ehhez ma megvannak – egyelőre – a lehetőségei.

Csoma Mózes előad.