2017. március 21-én elhunyt alapító tagunk, Tóth János nyugalmazott nagykövet, társaságunk többszöri előadója.
Tóth János 1945. május 18-án született Pestszenterzsébeten. 1967-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi szakán. Orosz, spanyol, szerb-horvát nyelven tudott kiválóan. Az egyetem után rögtön bekerült a Külügyminisztériumba. Belgrádban teljesített külszolgálatot, majd 31 éves korától 7 éven át az MSZMP KB Külügyi Osztálya konzultációs csoportjának munkatársa volt. Utána kinevezték nagykövetnek Mexikóvárosba. Hazatérte után, 1988-ban az MSZMP külügyminisztériumi bizottságának első titkára volt a párt megszűnéséig. Utána főosztályvezető, majd 1991 és 1994 között limai, majd bogotai nagykövet. Ezt követően két éven át helyettes államtitkár, majd 1996 és 2000 között belgrádi nagykövet, majd Bosznia-Hercegovinában a főbiztos irodavezetője volt. 2003-tól ismét nagykövet, ezúttal Kijevben. 2007. évi hazatérése után nyugdíjba ment.
Tóth Jánost sokan ismerték és szerették az elmúlt évtizedek során. Rendkívüli tehetség volt, éleslátó, az összefüggéseket megértő és kiválóan megfogalmazni képes diplomata.
Egy igaz ember, egy nagyszerű jellem távozott közülünk.
Hiányozni fog.
Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. április 6-án, csütörtökön 13 órakor lesz a pestszenterzsébeti temetőben.