Egyéb kategória bejegyzései

Közgyűlést tartottunk

Május 18-án rendben megtartottuk éves közgyűlésünket.

A tagok egyhangúlag elfogadták az elnökség beszámolóját, a kiadások és bevételek összesítését, majd javaslatokat tettek az egyesület munkájának bővítési irányaira.

A vonatkozó dokumentumokat rövidesen közzétesszük.

Gyászhír

Szomorú szívvel értesítünk mindenkit, aki ismerte, hogy 2021. március 30-án, életének 76. évében elhunyt dr. Somogyi Ferenc hivatásos diplomata, nyugalmazott nagykövet, volt külügyi államtitkár és volt külügyminiszter.

Búcsúztatásáról nincs információnk.

Emlékét megőrizzük!

Évforduló

2021. január 25-én lesz 30 éve, hogy megalakult a Jászi Oszkár Társaság. (Később vette fel mai nevét, a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság nevet.)

Az alakuló ülésen dr. Németh József nyugalmazott nagykövetet választották meg elnöknek.

Az illetékes bíróság 1991 februárjában hivatalosan be is jegyezte az egyesületet, amely azóta folyamatosan működik.

Gyászhír

Szomorúsággal értesítünk mindenkit, aki ismerte, hogy 2020. augusztus 31-én, életének 73. évében elhunyt Kupper Vojtek Béla nyugalmazott nagykövet. Búcsúztatása szeptember 9-én 16 órakor lesz a Fiumei úti temető szóróparcellájánál.

Társaságunk elnöksége osztozik a család és a barátok fájdalmában.

Koszorúzás

145 évvel ezelőtt született névadónk, Jászi Oszkár politikus és társadalomtudós. Ebből az alkalomból társaságunk elnöksége megkoszorúzta a sírját a Farkasréti temetőben, március 2-án, a születésnapján.

Fényképek:

 20200302_11150020200302_111508

20200302_111634

 Az alsó fotón balról jobbra: Horváth Tamás, Király Attila, Bardócz Béla, Kató Ferenc

 

Decemberi rendezvényünk részvevői

December 4-én Németországról beszélgettünk, kötetlen módon.

A képen balról jobbra: Király Attila tiszteletbeli elnök, Mycon Györgyné elnökségi tag, Horváth Tamás elnökségi tag, Bardócz Béla elnök, Szatmári István tag, Eredics László tag, Horváth István tag, (takarva) Aradi Flórián tag, Szabó András tag, Kató Ferenc titkár és Benkes Mihály tag. A felvételt készítette: Kázmér Zsigmond tag.

decemberi kép

Megtartottuk éves közgyűlésünket

Társaságunk 2020. január 22-én megtartotta rendes évi közgyűlését. A tagság egyhangúlag elfogadta az elnökség és a titkár beszámolóját, valamint a gazdálkodásról készült kimutatást. Ugyancsak egyhangúlag fogadta el a közgyűlés az idei első félév munkatervét, illetve az ez évi költségvetés tervezetét.

A közgyűlés hitelesített jegyzőkönyvét, a beszámolókat és a gazdálkodásról szóló kimutatást az alábbiakban közzétesszük.

Jegyzőkönyv 2020.01.26              Elnökség beszámolója12    Titkári beszámoló 2019   2019. évi elszámolás