Társaságunk a Bibó István Közéleti Társasággal és a Külpolitikai Szakértők Andrássy Körével karöltve 2024. április 27-én kétórás konferenciát szervezett a Villányi úti Konferenciaközpontban.
A szép számú érdeklődőt Bardócz Béla, társaságunk elnöke köszöntötte. Prőhle Gergely vitavezető bevezetőjében hangsúlyozta: a világban elbizonytalanodás észlelhető a jövő folyamatait illetően. A világ s benne Európa eljutott egy magaslati pontra, ahonnan kockázatos a továbblépés, és szédítő távlatok is nyílnak, amelyek veszélyekkel terhesek.
Balázs Péter rámutatott, hogy leghamarabb az év végére lesz az EU cselekvőképes, amikor az új tisztségviselők elfoglalják a helyüket. A társadalom- és gazdaságpolitikában is jelentősek a kihívások, de a valódi gond biztonságpolitikai: meg tudja-e védeni magát az európai államok közössége, ahol széttartó folyamatok is erősödnek. Az, hogy a főbb elvi kérdésekben is szembe megy az EU többi tagjával, a magyar kormány sajátságos akadályt képez a stratégiai koncepció alakításának útjában.
Magyarics Tamás Amerika-szakértő áttekintette az Egyesült Államok világhatalmi vezető szerepének alakulását. Amerika viszonyát a világhoz a történelem során kettősség jellemezte, ami most is fennáll: volt egy realistább, egyensúlyra törekvő vonal, s egy másik, amely a liberális demokráciát a világ egészén hivatásának tartotta bevezetni. A kép vegyes. Egyesek szerint befolyása visszaszorulóban van, de sok adat van arra, hogy még mindig egyértelműen a világon a legnagyobb.
Sz. Bíró Zoltán történész Oroszország ambícióit vázolta. A legújabb fejlemények arra mutatnak, hogy Oroszország teljesen elutasítja a Nyugatot, és az új orosz identitást nem a nyugati civilizáción belül kívánja alakítani. Oroszország sorsát a szakértő szerint elsősorban majd a gazdaságának állapota fogja meghatározni. Nem tartja valószínűnek, hogy kész lenne a belátható jövőben feladni Kelet-Ukrajnát és a Krímet, annál is inkább, mert mind a két térség Oroszország elidegeníthetetlen részeként szerepel már az orosz alkotmányban.
Kusai Sándor Kína-szakértő rövid, határozott tőmondatokban szólt arról, hogy Kína – történelmi és földrajzi-gazdasági okokból – saját maga fog mindig a prioritásairól dönteni. Nem igazodik a mások által kialakított rendhez, vagy ha mégis tesz gesztusokat, azok csak taktikai, rövid távú célokat szolgálnak.
A továbbiakban vita alakult ki arról, hogy a most zajló háborúk mennyiben tekinthetők az új világrend kialakulása veszélyes fordulatainak. A szakértők bíznak abban, hogy a józan ész kerekedik felül, és a harmadik világháború nem áll küszöbön. Sz. Bíró Zoltán ugyanakkor aláhúzta, hogy a putyini vezetés soha nem látott mértékben fenyegetőzik nukleáris fegyverek bevetésével, ami veszélyes propaganda-tendencia. Rendkívül nehéz ma elképzelni, hogyan lehetne a békét megteremteni Ukrajnában, hiszen Putyinék négy joghatályos nemzetközi szerződést rúgtak fel egyoldalúan, s ki vehetné biztosra, hogy ezt az ötödiket majd nem szegnék meg? Kusai Sándor szerint jelenleg hidegháború van, azaz nem a fő hatalmak harcolnak közvetlenül egymással, ez Kínának kedvez. Amíg nem provokálják, Kína nem fogja Tajvant megtámadni, ez nem érdeke.
A képen Magyarics Tamás, Balázs Péter, Prőhle Gergely, Sz. Bíró Zoltán és Kusai Sándor
A világrend átalakulásáról szóló kerekasztal-beszélgetés tartalmas, gondolatébresztő rendezvény volt, szakértő, felkészült előadókkal. Három rövid megjegyzést kívánok hozzáfűzni az elhangzottakhoz:
1. A “világrend” átalakulását két katonai (nukleáris) szuperhatalom (az USA és Oroszo.), valamint két gazdasági “hiperhatalom”, az EU és Kína képes globális méretekben befolyásolni. Szemben az egypólusú (hegemón), a két- (USA-Szu) és “háromlábú” (+EU), valamint ötpólusú rendszerekkel (mint Európában a 19. századi nagyhatalmi “pentarchia”), a jelenlegi négypilléres szisztéma a geopolitikai matematika szabályai szerint rendkívül instabil. Kusai tanár úrnak igaza van abban, hogy szükség lenne egy ötödik nagyhatalomra (India?), egy hatodik globális erő megjelenése viszont szerintem káoszhoz vezetne.
2. Mind a négy előadó és a moderátor is egyetértett abban, hogy e négy nagyhatalom esetében az állam kül-és biztonságpolitikáját nagymértékben meghatározzák az adott kormányok (és esetleg más, ellenzéki erők) belpolitikai céljai, erőviszonyai, intézményi törekvései, társadalmi viszonyai. Ugyanakkor – véleményem szerint – a kisebb államok, mint például Magyarország esetében a kormányoknak nagyobb hangsúllyal kéne figyelembe vennie a gazdaság- és társadalompolitika alakítása esetében is a geopolitikai (földrajzi) realitásokat és a nemzetközi viszonyokat, a biztonságpolitikai (szövetségesi) kötöttségeket, elvárásokat. Lehet, hogy Kína és Oroszország együttes súlya közelít a nyugati szövetségi rendszerek együttes súlyához, de itt Közép-Európában (legalábbis a nemzetközi hatalmi erőviszonyok tekintetében) az USA és az EU primátusa érvényesül, és a minden oldalra feltétlenül nyitott “konnektivitás” magyar stratégiájának megvalósítási esélyeit az európai-orosz, illetve a kínai-amerikai ellentétek további kiéleződése lenullázhatja. Ennek kockázatait a külgazdasági és külpolitikai tervezésnél mindenképpen figyelembe kell venni.
3. Pröhle Gergely egy megjegyzésében utalt Christopher Clark “Alvajárók” (“The Sleepwalkers”) című könyvére, illetve arra, hogy a történelmi tapasztalatok szerint a nagyhatalmak döntéshozói hasonlóan bonyolult helyzetben, mint a mostani, már kétszer is nem szándékosan, vagyis mintegy “alvajáróként” világháborúba vezették a Föld népeit. A legmarkánsabban talán a Kína-szakértő Kusai Sándor juttatta kifejezésre, hogy a tőlünk eltérő kultúrájú és történelmű országok törekvéseinek óhatatlan félreértelmezése óriási veszélyeket rejt magában. Véleményem szerint minél nagyobb szervezetet (országot, nagyhatalmat, birodalmat) irányít egy politikai vezető, annál inkább rá van utalva a tanácsadóira és az olyan döntéstámogató intézményes rendszerekre, mint a hírszerzés és az elhárítás. Ahhoz, hogy a nemzetközi környezetet tárgyilagosan tudják felmérni, és valós helyzetképpel, megbízható, hiteles információkkal rendelkezzenek a fenyegetésekről, kockázatokról, kihívásokról, ezeket az intézményeket függetleníteni kell a pártpolitikától, előítélet-mentesen kell működtetni, biztosítani kell számukra a megfelelő erőforrásokat, és arra kell ösztönözni őket, hogy bátran a hatalom szemébe mondják az igazságot, ne csak azt, amit a vezetők hallani akarnak. Például kevés olyan hírszerző szolgálat volt, ami a 2022. februári, Ukrajna elleni orosz agressziót előre jelezte, és még kevesebb ország volt, amelyiknek a politikai-katonai vezetése hitt volna az ilyen (utólag helytállónak bizonyult) előrejelzéseknek. Ezeket a múltbeli tapasztalatokat érdemes elemezni és tanulni a hibákból.
Javaslom, hogy a következő hasonló témájú rendezvények valamelyikére ne csak országismereti szakértőket hívjunk meg előadónak, hanem foglalkozzunk a biztonság- és katonapolitika olyan szakkérdéseivel, tapasztalatainak feldolgozásával is, mint a hírszerzés szerepe, jelentősége és lehetőségei a nem kívánt fegyveres konfliktusok elkerülésében.
Köszönjük a tartalmas, magvas hozzászólást.